Keresd meg a helyed, vesztes, és szopd ki a magassarkúimat

Hajolj meg, te hálátlan kis féreg—ez már nem egy ingyenes show. Túl sokat kapsz tőlem. Úgy döntöttem, hogy túl könnyű dolgod volt. Nincs több simogatás az én tökéletes arcomra és testemre, csak azért, mert létezel. Akarod a kiváltságot? Keresd meg. Nézd, ahogy gonosz, hangos és kíméletlen leszek, ahogy a magassarkúimat a szánkba nyomom, kiabálva, hogy szopd ki őket, mint a kétségbeesett faszszopó, ami vagy. Engedetlenség? Megkötlek, mint egy kutyát, a földre rántalak, és ostorozlak, amíg könyörögsz a kegyelemért. Megtanítalak arra, hogy kívánd a magassarkúimat—nyalva őket, szagolva őket, fojtogatva rajtuk—amíg a semmirekellő farkad csak a magassarkúimért remeg. Sírd el magad, használd a vesztes könnyedet síkosítónak, és köszönd meg nekem, hogy a jelenlétemben lehettél. Ez nyers, szűretlen domináció—a hála kötelező, az ellenállás haszontalan.